Forráskúti templom Búcsú Ünnepe, Májusi ünnepi miserend „Egyszer, amikor együtt evett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, „amelyről – úgymond – tőlem hallottatok: Mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” Az egybegyűltek erre megkérdezték: „Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?” „Nem tartozik rátok – felelte –, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában. De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végs határáig.” Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől. Amint merőn nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve. Ezt mondták nekik: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment!” Az üdvösségterv időrendjét Isten, az idők Ura a legnagyobb bölcsességgel határozta meg. Az Apostolok Cselekedetei szerint Jézus negyven napon át többszöri megjelenésével bizonyította föltámadását, majd a negyvenedik napon megparancsolta apostolainak, hogy ne távozzanak Jeruzsálemből, míg „néhány nap múlva" meg nem kapják a Szentlélek ajándékát. Ezután szemük láttára fölemelkedett, mígnem felhő takarta el szemük elől. Két angyal magyarázta meg a tényt az apostoloknak: amint Jézus a mennybe emelkedett, úgy jön el majd ismét. Az Egyház tehát a húsvét utáni negyvenedik napon (vagyis Húsvét VI. vasárnapja utáni csütörtökön, melynek régi magyar neve "Áldozócsütörtök") ünnepli e szent misztériumot, e szent titkot! Magyarországon ez idő szerint ünneplése a rákövetkező vasárnap történik- EZ A M I TEMPLOMUNK NAGY-NAGYNAPJA, ÜNNEPE: b ú c s ú j a. Mit tartalmaz ez az ünnep? 1. Ez az ünnep nem egy gondolatra, nem egy tanításra, hanem egy tényre, alapozódik. E napon tehát Krisztus mennybemenetelének tényét ünnepeljük. Istennek adunk hálát érte! 2. Krisztus a mennybemenetele teljessé tette a názáreti Jézus üdvözítő művét. Lezárta földi küldetését. „Teljes lett minden műve!...”. Már ezt vezeti be az ádventi himnusz: "Megindul Atyja székitől, s Atyjához ismét visszatér...". 3. A Mennybemenetel Húsvét folytatása, az Atya válasza Krisztus alázatos engedelmességére. "Ezért az Isten fölmagasztalta őt, és olyan Nevet adott neki, mely fölötte van minden névnek, - s e Névre minden térd meghajoljon, földieké és égieké..." (Fil 2,9). Krisztus megdicsőülésének első állomása: a föltámadás, második állomása: a mennybemenetel és a helyfoglalás Atyjának jobbján ("Mondá az Úr az én Uramnak: ülj az én jobbomra!"), a harmadik állomása: majd dicsőséges újraeljövetele lesz. 4. „Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek". Krisztus nem úgy ment a mennybe, ahogyan onnét lejött. Lejött, mint Isten, és visszatért oda, mint Istenember. Emberségünket is fölvitte magával, az „emberiség első zsengéjeként" belépett a menny kapuján. 5. „Olyan főpapunk van, aki behatolt az egekbe..." s mindörökre saját vére által lépett be ebbe a szentélybe, most az Atya arca előtt áll, s ott közbenjár értünk" (Zsid 4,14; 9,12; 9,24; 7,25). 6. „Ti meghaltatok, és életetek Krisztussal együtt el van rejtve Istenben; majd amikor, a ti életetek megjelenik, akkor ti is vele együtt megjelentek a dicsőségben. Azért ami oda fönn van, azt keressétek, ott, ahol Krisztus ül az Atyának jobbján." A Mennybemenetel tehát: titok, beteljesedés, megdicsőülés, helykészítés, közbenjárás, és a szellemiekre való figyelmeztetés. Ennek örömében tartsuk meg e szép ünnepet. Sok szeretettel köszönt minden búcsúra jövő vendéget és minden itthon lévő vendéget fogadót: Soós János esperes-plébános Májusi ünnepi miserend Május 16. Urunk mennybemenetele - FORRÁSKÚTI BÚCSÚ ÜNNEPE . Misék ideje: reggel 7 óra - háziasszonyok és vendéglátók miséje! délelőtt 11 óra - ünnepi búcsúi mise, szónoka: Antal Imre atya lesz! Május 22. Szombat: reggel. 8 óra elsőáldozók gyóntatása. (Szülők és kereszt szülőké, előtte esti miséken!) Május 23. PÜNKÖSD VASÁRNAPJA - Szentlélek eljövetele, az Egyház születése. Forráskúti ELSŐÁLDOZÁS délelott 11 órás misén! Május 24. Pünkösd- Hétfő ünnepi mise délelőtt 11 órakor. Június 6. ÚRNAPJA - Oltáriszentség ünnepe, Úrnapi körmenet, melyre hívjuk és várjuk az elsőáldozókat és szüleiket is! Június 13. ÜLLÉSI SZENT ANTAL BÚCSÚ – bérmálkozás - forráskúti gyermekek is itt bérmálkoznak. |